A festmény középpontjában egy női arc letisztult, fekete sziluettje jelenik meg, melyből virágkompozíció bontakozik ki – mintha a gondolatok, érzések és emlékek öltenének formát. A virágok a belső világ gazdagságát, a női lélek rétegzettségét és érzékenységét szimbolizálják.
A háttér sokrétegű, textúrált felületein az élénk és pasztell színek váltakozása az élet dinamizmusát és kiszámíthatatlanságát idézi. A kontraszt a határozott sziluett és az organikus, burjánzó virágok között feszültséget és egyensúlyt teremt egyszerre.
Az alkotás csendes befelé figyelésre hív, ahol a külső világ zaját felváltja a belső növekedés, az önazonosság és az érzelmi gazdagság.